C. G. Jung
Jung a perszónát a következőképpen határozza meg: "A perszóna egy funkciókomplexum, amely az alkalmazkodás vagy a szükségszerű kényelmesség miatt alakult ki, de semmiképp sem azonos az egyéniséggel. Kizárólag a tárgyakhoz, a külvilághoz való viszonyra irányul." "A perszóna az elvárásoknak megfelelő kompromisszum az egyén és a társadalom között." Kompromisszum tehát a külvilág elvárásai és az egyén belső alkati szükséglete között.
Ez azt jelenti, hogy a megfelelően működő perszónának háromféle dolgot kell figyelembe vennie: Először is az énideált, a vágyott képet, amely mindenkiben fellelhető; ez nem más, mint az a kép, amit magunkról természetünkkel és viselkedésünkkel mutatni szeretnénk; másodszor a róla a környezete által alkotott, "szíve szerint való" képet; harmadszor pedig a fizikai és lelki realitást, amely ezen ideálok megvalósításának útját állja. Amennyiben egy vagy akár két tényezőt figyelmen kívül hagyunk az előbb említettek közül, amint az néhanapján megtörténik, a perszóna nem képes ellátni feladatát, s a személyiség fejlődését nem segíti, hanem inkább akadályozza.
Az az egyén, akinek perszónája jórészt a külső közösség által elfogadott vonásokat viseli magán, a szürke átlagember perszónájával bír; míg annál, aki csupán önnön vágyálmait veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a külső tényezőt, különc vagy lázadó perszónát láthatunk. Ily módon perszónánk nem csupán pszichés kvalitásainkat foglalja magában, hanem a társadalmi viselkedésformákat is, megszokott személyes megjelenésünket, testtartásunkat, járásunkat, öltözködésünket, arckifejezésünket, mosolyunk és komolyságunk minőségét - még azt is, ahogyan frizuránkat alakítjuk.
A külvilághoz és belső környezetéhez egyaránt jól alkalmazkodó személynél a perszóna csupán egy rugalmas védőburok, amely a könnyed, természetes kapcsolatot biztosítja a külvilággal. Ugyanakkor veszélyes is lehet, mivel nagyon kényelmes valódi természetünket a megrögzött alkalmazkodási formák mögé rejteni. Tudniillik megmerevedik, automatikussá válik, és a szó szoros értelmében álarcként hozzánk nő, amely mögött az egyén összezsugorodik, és a teljes kiürülés, megfulladás felé tart. "Az azonosulás a hivatallal és a címmel csábító lehet, aminek következtében a férfiak egy része nem más, mint a társadalom által nekik kölcsönzött rang. Hiábavaló is lenne e burok mögött egy személyiséget keresni; a kipárnázott maszk mögött csupán egy aprócska vacak kis emberi teremtményt találnánk. Egy hivatal - vagy legyen ez a burok bármi egyéb - épp emiatt oly csábító", - még ha csupán a személyes gyengeség olcsó kompenzációja is. Mindannyiunk által ismert például a professzor, aki akinek egyénisége nem más, mint maga a professzorság, (a professzor szerepét játssza); a maszk mögött egy rakás durcásság és infantilizmus található.
[...] Az örökletes lelki struktúrán elkövetett erőszak bizonyasfajta "kényszeres karakter", vagy akár valódi neurózis kialakulásához is vezethet. Az ilyen személy nem csupán természetellenes, művi és kellemetlen benyomást kelt, és könnyen megtéveszti a pszichológiai szempontból naiv személyt, aki valódi természetét teljesen félreismeri. Egész életüket, másokhoz való viszonyukat a hamisság és műviség jellemzi. Egyik példa erre az "örökké peches ember", egy másik az "elefánt a porcelánboltban", a született kétbalkezes, akinek nincs érzéke a megfelelő viselkedéshez.
[Más esetben] az illető azonosul egy belső képpel, például nagyzási téveszme, vagy a jelentéktelenség illúziója keríti hatalmába. Önmagát hősnek, az emberiség megmentőjének, megtorlónak, mártírnak, kitaszítottnak, démonnak stb. tartja. A perszóna megkeményedése az én egyre fokozódó azonosulását idézi elő, amely egyre növeli a veszélyét annak, hogy az illető tudattalan belső alakjainak áldozatául essen. Amikor ez megtörténik, a személyiség összes belső struktúrája elfojtott, lefojtott és differenciálatlan marad, és fenyegető pszichés dinamikával telítődik.
A jól illeszkedő és jól működő perszóna ugyanakkor létfontosságú a lelki egészséghez, és a legfontosabb ahhoz, hogy hogy a környezet felől érkező igényeknek sikeresen megfeleljünk. Míg az egészséges bőr lehetővé teszi, hogy az alatta lévő szövetek a pórusokon át lélegezzenek, addig a kemény, elhalt epidermisz elvágja az élettől az alsóbb rétegeket. A megfelelően "vaszkularizált", egészséges perszóna védő és szabályozó szerepet tölt be a külső és a belső világ közötti kölcsönhatásban. Ha azonban elveszíti rugalmasságát és átjárhatóságát, nyugtalanító akadállyá, esetleg fatális gáttá válik. Minden tartós alkalmazkodási zavar, amint a perszónával való azonosulás is - különösen ha olyan attitűddel jár, amely nem felel meg valódi énünknek - , az élet előrehaladtával, az életközép táján törvényszerűen zavarokhoz, súlyos lelki krízishez és betegségekhez is vezethet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése