A szkizoid szorongásos típus Fritz Riemann tipológiája szerint

Az az ember, akinek domináns szorongása szkizoid jellegű, leginkább attól fél, hogy önmagát valaki másnak feltétel nélkül odaadja. Azt az ön-odaadást, amit egy szeretetkapcsolat igényel, a szkizoid személy ön-elveszítésként éli meg. Ezért olyan emberi kapcsolatok, amelyek mások számára természetesek és nélkülözhetetlenek, a szkizoid személy számára fenyegetőnek és túlságosan megterhelőnek érződnek. Olyan, mintha attól félne, hogy ha "a kisujját nyújtja valakinek, az majd az egész karját is akarja", ezért aztán legszívesebben a kisujját se nyújtaná oda senkinek.

A szkizoid személy tehát fél a szeretettől. Egy szerető személy ölelését és gondoskodását ő bilincsként és megkötözésként éli meg, amivel gyakran megriasztja és elbizonytalanítja még a hozzá közel állókat is. Szkizoid gyermekeknél előfordul, hogy édesanyjuk érintésétől megriadnak, vagy az anyai ölelést visszataszítónak érzik, ami az anya számára elég ijesztő lehet. (A serdülőkori elszakadásvágy más típusoknál is hasonló lehet, a szkizoid személynél azonban ez a vágy már korai gyermekkorban jelentkezik, és egész életében erős marad.) Kapcsolataikban rendszeresen előfordul, hogy azzal, akivel még az egyik nap boldog és közvetlen módon érintkezett, a másik nap már zárkózottan, elutasítóan vagy gorombán viselkedik. Barátaik és szeretteik úgy érezhetik, hogy a szkizoid személy rendszeresen úgy viselkedik velük, mintha ők nem is léteznének, vagy mintha még soha nem találkoztak volna.

Nem mintha egy szkizoid nem lenne képes szeretni másokat, vagy nem lenne képes emberi kapcsolatokra. Csak ő annyira félti függetlenségét, hogy annak megőrzése még a kapcsolatainál is fontosabb számára. Úgy közeledik másokhoz, hogy közben nem akarja teljesen odaadni magát, és a másikat is "biztonságos távolságban" szeretné tartani magától. Az ő számára az ideális szeretetkapcsolat nem szétválaszthatatlan kapcsot jelent, hanem sokkal inkább független személyek kölcsönös szövetségét. Vagyis a szkizoid személy a saját függetlenségigényét és önállóságát szeretné partnerétől is elvárni. Az ideális szkizoid kapcsolatot hasonlítani lehetne egy kettőscsillag- vagy többszörös csillagrendszerhez, amelyben egyszerre több középpont, több csillag kering egymás körül, kötődve egymáshoz, de mindig távolságot tartva.

A szkizoid személynek nagyon is fontos lehet a kötődés, a valahová tartozás érzése, ezt az igényét azonban rendszerint közvetett módon próbálja kielégíteni: olyan csoportokban érzi jól magát, ahová valamilyen személytelen érdeklődési kör, közös tudás vagy tevékenység révén tartozhat. Nem szeret magáról beszélni, vagy magát mások előtt feltárni, inkább olyanokkal szeret együtt lenni, akik ugyanazért lelkesednek, ami őt is érdekli. Vagyis leginkább úgy lehet hozzá közel kerülni, ha érdeklődést tanúsítunk szakterülete iránt. Ekkor a szkizoid személy akár egészen meglepő módon nyílttá, kedvessé és beszédessé válhat.

A szkizoid személy részéről az szokott a szeretet jele lenni, ha valakivel elkezdi megosztani érdeklődési körének tartalmát. Ez olyan, mintha megnyitná az ajtót, és beengedné a másik személyt rejtett "belső szentélyébe". Ekkor lehet, hogy olyasmit is megmutat az életéből, amit mindenki előtt titkolt. Szkizoid személyek meglephetnek másokat azzal, hogy évekig lehetnek kapcsolatban valakivel, míg egyszer csak fény derül valamilyen eddig rejtett képességükre, tudásukra, gyűjteményükre vagy más "titokra" az életükben. Ezek olyan képességek is lehetnek, amelyekre más büszke lenne, vagy egy egész karriert építene rá, a szkizoid személy viszont csak magának őrizte meg eddig.

A szkizoid szorongásnak mindig van egy hangsúlyos agresszív oldala. Ez az agresszivitás megnyilvánulhat passzív módon, a másoktól és a világtól való elkülönülésben, de rendszeresen kitörhet nyers indulatosság formájában is. A szkizoid személyek érzelmi oldala alulfejlett, ami azt jelenti, hogy érzelmi megnyilvánulásaik skáláján gyakran hiányoznak a "középhangok": érzelmi melegségből hirtelen váltanak át a rideg elutasításba. Ugyanez érvényes náluk az agresszióra: náluk az agresszió valami archaikus, önálló életet élő entitás, és ezt, mint valami vadállatot, néha "ráeresztik" környezetükre. Ebben is, mint érzelmeik terén, hiányzik náluk a megfelelő mérték érzése. Ők viszont agressziójukat általában megfelelő mértékűnek érzik, és általában nincsenek tudatában annak, hogy viselkedésükkel mennyire riasztóan tudnak hatni másokra. Ugyanakkor náluk az agresszió különös módon lehet a kapcsolattartás egyik módja is, mivel könnyebb nekik agresszívnak lenniük, mint érzelmeiket kifejezni.

Szkizoid személyek nagyon magabiztosak lehetnek azokon a területeken, amelyekhez értenek, mivel elsősorban innen merítik önértékelésüket; ugyanakkor érzelmi téren teljesen bizonytalanok és visszamaradottak lehetnek. Ez megmutatkozhat abban, hogy teljesen hétköznapi emberi kapcsolatok félelemmel és bizonytalansággal töltik el őket, de megjelenhet úgy is, mint az érzelmeiket kimutató emberek iránti cinizmus, gúny és megvetés, vagy mások érzéseinek hideg logikával való "elintézése". A szkizoid szorongás mélyén azonban mélyen emberi szeretetvágy rejtőzik, ám ennek kimutatását ők sebezhetőségnek, kiszolgáltatottságnak vagy gyengeségnek élnék meg, ezért igyekeznek rideg, megközelíthetetlennek tűnő személyiségstruktúrával körbevenni ezt az érzelmi gyenge pontjukat. Fritz Riemann egy szkizoid páciense álmát idézi, amely döbbenetes erővel ábrázolja szorongásának lényegét:

Egy óriási homoksivatagban van egy erődítmény, betonfalakkal, bennük kevés és kicsiny nézőkékkel; az erődítmény fel van szerelve nehézfegyverzettel és évekig elegendő élelmiszerrel. Én vagyok az egyetlen lakója.

A szkizoid személyek érzelmi gyengeségüket valamilyen más területen való erősséggel kompenzálják. Ezzel kapcsolatban ismét Riemannt idézem:

A szkizoid személyek abszolút bizalmatlanságukból és biztonságuk mélységes hiányából eredően, ami egyrészt elsődleges oka, másrészt következménye is az emberekhez fűződő laza kapcsolatuknak, most már különösen erőteljesen fogják kifejleszteni azokat a funkcióikat és képességeiket, amelyektől azt remélik, hogy hozzásegítik őket a világban való jobb orientálódáshoz; így az érzékszervek útján történő észlelést, a megismerni képes intellektust, a tudatot és az ésszerűséget. Minthogy ezeket az embereket minden, ami emocionális, ami érzelmi töltetű, elbizonytalanítja, érzelmektől független, "tiszta" megismerésre törekszenek, ami olyan eredményeket ígér nekik, amelyekre nyugodtan hagyatkozhatnak. Már ebből is sejthetjük, hogy a szkizoid személyek mindenekelőtt az egzakt tudományok felé fordulnak, amelyek - ők úgy vélik - közvetítik számukra ezt a biztonságot és a szubjektív megéléstől való függetlenséget.

A szkizoid emberek pozitív oldalai mindenekelőtt a szuverén önállóságban és függetlenségben, az önmagukra, az egyén autonómiájára irányuló bátorságban mutatkoznak meg. Éles megfigyelőképesség, indulatmentes, hűvös tárgyilagosság, tények kritikus megvesztegethetetlen szemügyre vétele, a bátorság a dolgokat olyannak látni, amilyenek, enyhítő vagy megszépítő köntörfalazások nélkül - ezek adják erejüket. A legkevésbé sem korlátozza őket bármilyen hagyomány és dogmák, és nem hajlandók a legcsekélyebb függőséget sem vállalni, és csak akkor fognak bele valamibe, ha előbb megvizsgálták és átgondolták. Mentesek az érzelgősségtől, gyűlölnek minden túlzást, minden zavarosságot és túláradást. Meggyőződésüket világosan és megalkuvás nélkül képviselik, és mindenről megvan a saját önálló véleményük. Többnyire van ironikus-szatirikus vénájuk és mások gyöngéire éles tekintetük; ezért nehéz őket megtéveszteni. Az emberekkel való kapcsolatukban gyakran kényelmetlenek mások számára, mert kevés készéget tanúsítanak arra, hogy a valótlanságot és a felszínességet érvényesülni engedjék. Hisznek képességeikben, és messzemenően képesek illúziók nélkül élni; szeretnének úrrá lenni a sorson, a végzet számukra olyan valami, amit le kell győzni - az ember a maga sorsának formálója.

A szkizoid személy szempontjából az a legfontosabb, hogy önmegőrzésre és autarkiára törekvése ellenpólusát, az odaadás oldalát ne hanyagolja el, hanem olyan mértékben integrálja a teljessé formálásba, hogy az egyoldalú és túlértékel "önmaga körül forgás" ne váljon abszolúttá, és ne kergesse őt beteges elszigeteltségbe. "Nem jó az embernek egyedül lenni"; a kapcsolatok nélküli ember túl könnyen válik embertelenné.

A szkizoid szorongástípusról hosszabb leírást lehet olvasni Fitz Riemann: A szorongás alapformái című könyvében (Háttér kiadó):